Hamupipőke királyfi

2015.05.14.

Most egy magyar népmesének mindössze néhány sorát vesszük nagyító alá. Ez a pár mondat ugyanis kitűnő példa arra, hogy a magyar népmese alig néhány szóval is milyen pontosan mutat rá életünk állandóan jelen lévő érzelmi-lelki problémáira, s nem csupán felhívja a figyelmünket valamire, hanem képes egészen kézzelfogható útmutatóval is szolgálni.

A Magyar népmeséink – mindennapi útmutatóink és a Magyar népmeséink – mindennapi útravalóink című könyvekben általában teljes mesefejtésekkel találkozhat az olvasó, értve ez alatt, hogy a mesés gondolatok többnyire átfogják a teljes történetet. Most egy magyar népmesének mindössze néhány sorát vesszük nagyító alá. Ez a pár mondat ugyanis kitűnő példa arra, hogy a magyar népmese alig néhány szóval is milyen pontosan mutat rá életünk állandóan jelen lévő érzelmi-lelki problémáira, s nem csupán felhívja a figyelmünket valamire, hanem képes egészen kézzelfogható útmutatóval is szolgálni. Igaz, a „kézzelfoghatóság” bizonyos nyitottságot is feltételez az olvasó-hallgató oldalán. A magyar népmese úgy tanít, hogy utat mutat, rámutat a MAG-ra (a bennünk élő lényegre), miből aztán – ha megértünk rá – a megoldást magunknak kell magunk részére kibontanunk.

A mese címe Hamupipőke királyfi (a Magyar népmesék rajzfilmsorozatból ismerhetik legtöbben, eredetileg baranyai népmese Banó István gyűjtésében, Kovács Ágnes által szerkesztve, Fenyő tetején pálca, pálca tetején aranypapucs címmel).

Az alábbi gondolatok elolvasása előtt érdemes megnézni a mesét – mindössze néhány perc.

 

https://www.youtube.com/watch?v=kT6p57R7KB8

 

A mese alapvetése hétköznapi. Egyszerű képpel jelzi, hogy valami nincs rendben a dolgainkkal, valami elromlik az életünkben: minden éjszaka szétszórják a szalmát. Az öreg előbb arra gyanakszik, hogy „talán valaki bosszúból csinálta…” és abban reménykedik, hogy ez a külső rongáló erő csak abbahagyja. De a szalma másnap is szét van szórva.

Az öreg azt mondja: „ez így nem jól van, kell, hogy őrizzétek a szalmát.” Vagyis a megoldás nem lehet a toldás-foltozás, hogy újra és újra összerakjuk – aki látott már nagy gonddal rendbe tett szénaboglyát, érti, mire gondolok – hanem meg kell őrizni. Nem tudja az okát, ki és miért szórta szét, ehhez nincs elég információja, de azt tudja, hogy ilyenkor meg kell őrizni azt az állapotot, amit nagy munkával egyszer már legalább elértünk.

A három fia közül a két nagyobbik nem képes elvégezni ezt a feladatot, a legkisebbik azonban sikerrel jár. E népmese több szálon futva mutat rá ennek okára, ezek közül mi csak néhányat vizsgáljunk meg.

A harmadik – legkisebb – legény többiekhez képesti nagysága, erőfölénye a maga egyszerűségében rejlik. Jószívű, természetes, előítéletektől mentes, ugyanakkor helyén van a szíve: vállalkozik a feladatra („én megőrzöm a szalmát”, mindegy, ki mit gondol erről), s mint látni fogjuk, teljesíti is, amit elvállalt.

Amikor megjelenik az egér, a legény „csak” annyit tesz, hogy engedi a benne élő jót működni, első szóra enni ad az egérnek (emlékezzünk, ez nagyon sok magyar népmese esetében központi kérdés, sorsdöntő próba).

Az egér pedig azonnal a segítségére siet. Nem kérdez, hanem azonnal a lényegre tér, pontosan tudja ugyanis, hogy miért van itt a legény. Ez nem egyszerű kis egér (az sem véletlen, hogy egér és nem más, de erről egy következő alkalommal), nem egy félénk aprócska állat, sokkal több annál. Amikor a két idősebb fiú rácsap a sapkával – egyszerűen eltűnik… mintha varázserővel bírna… Miután a legény a próbát kiállta, egy nagyon szép monológ kerül elénk, melyet – talán rendhagyó módon – szinte szavanként tekintünk át.

„Te, Jancsi” – vagyis olyasvalaki szólítja meg a hőst, aki ismeri, mi több: jól ismeri. A mese ezzel egyértelműen utal arra, hogy az egér csak látszólag csekélyke (kicsiny) valami, jelentősége, szerepe a legény életében, sorsának alakításában egészen más megítélés alá esik. Az egér olyan, mint a belső hang, a lelkiismeret, mintha belülről szólalna meg valaki, vagy valami (aki vagy ami bennünk van, ezért is ismer, tudja a nevünket is, de azt is mi dolgunk a világon). Mint látni fogjuk, a fiú hallgat is rá…

„…ha ügyes leszel…” – vagyis hozod azt, ami benned van, mondja az egér: légy ügyes, használd az erőforrásodat, alkalmazd azt a képességet, ami benned már megvan. Ez az ügyesség, a talpraesettség, persze lélekjelenléttel és szívvel (de hát arról, hogy van szíve, már tanúbizonyságot tett a legényke)

„…és megfogadod a szót…” – hallgass a sugallatra, arra, amit a lelked belülről súg, mert a belső hang által súgott tanácsra – ha nem is kötelező – mindenképpen érdemes hallgatni és a jó szót jó megfogadni,

„…akkor nem szórgyák el a szalmátokat.”  – vagyis megoldódik a probléma, ami miatt itt vagy. A mese szöveges változata – amit időbeli kötöttségek miatt a rajzfilm nem követhet pontosan – egy mondattal rögzíti: „és többet nem is szórták el a szalmájjikat.” Már itt nagyon fontos rámutatni arra, hogy a magyar népmese minden esetben körforgásban – folyamatosságban – gondolkodik, hiszen abban a pillanatban, amikor a feladat megoldásáról számol be a mese, azonnal szövi a következő szálat, méghozzá a népmesére jellemző sajátos időszemlélettel: „közben a királ lánya férhöl akart menni…” Itt ez a „közben” szó nagyon érdekes, ezzel folytatódik ugyanis a történet (emlékezzünk a címre is, mely jelzi a fő feladatot, mintegy az előkészület után: „Fenyő tetején pálca, pálca tetején aranypapucs”). Az utunkba kerülő probléma megoldása minden esetben továbblépés és egy újabb feladat előkészítése egyben. Mert a „lényeg” a királykisasszony kezének elnyerése.

„…megjelenik itt egy , az szokta mindig a ti szalmátokat elszórni.” – A mese egyértelműen jelzi, hogy van egy probléma – szabadon végiggondolható, szabadon helyettesíthető bármilyen életfeladatra – ez a probléma pedig állandó: ez az, ami mindig szétszórja a szalmát… vagyis az, ami megzavarja a harmóniát, ami jelen is lesz, akár tetszik, akár nem, amíg meg nem oldják. Ha a magyar népmesék azon sajátosságából indulunk ki, hogy üzenetei általában a belső szellemi-lelki-érzelmi fejlődésre vonatkoznak (a tündérmeséké legalábbis jellemzően), akkor ez a félmondat bizonyosan úgy is érthető, hogy a megoldandó feladat Bennünk van, vagy állandóan éreztette a hatását vagy lappangott, de most már – pillanatnyilag – folyamatosan jelen van, míg meg nem oldódik.

„De te ne ijedj meg…” – hiszen a feladat megoldható. Azt mondja a kisegér, hogy bízz magadban, az ügyességedben és a belső erőforrásokat ne akadályozd belső félelemmel. Nagy igazság: a félelem az elme gyilkosa, ezért is nagyon fontos a támogatás: ne ijedj meg, ne félj. Annál is inkább, mert…

„…adok egy kötőszárt…” – vagyis megvan az eszköz ahhoz, hogy megoldd a problémát, mondja a mesei segítő. Hogy ez egy mágikus eszköz, nem kérdés. De hát az élet egészében egy varázslat – teremtő mágia, akár tudomásul vesszük, akár nem. Érdemes felfigyelni arra is, hogy a rajzfilmben maga az egér alakul át kötőszárrá (!) annak érdekében, hogy a legény segítségére legyen. Egyetlen blogbejegyzés nem lehet elegendő ennek az aprócska motívumnak a méltatására. Nagyon pontos, intenzív, egyetlen képbe sűrített jelentéstartalom.

„…azt vágd a ló nyakába, és ülj fel a hátára.” – nem téveszthető szem elől, hogy a kötőszár a ló irányítására szolgáló eszköz, mellyel a problémát megzabolázhatja a hős. Vagyis a ló eddig szétszórhatta a szalmát, most viszont kerekedj felül rajta és irányítsd. Adott a probléma, az akadály, a görcs, a blokk, mindegy miről beszélünk. Tudd meg, mi az (elmondja az egér), vedd az eszközt (kötőszár), vágd a ló nyakába (ne simogasd, ne dédelgesd a problémát, nem arra való) és ülj a hátára, vagyis vedd át felette az irányítást. Hasonló motívum – bár nem mindig ilyen szépen kibontva – megjelenik több más magyar népmesében is.

vissza