Pirosmalac

2012.05.08.

Ez a magyar népmese szemléletesen mutatja, hogyan dolgozik a mese erős, intenzív jelentéstartalmat hordozó képekkel.

A történet szerint az asszonynak gyermeke születik, kismalac formájában – ezt azonban nyilvánvalóan csak átvitt értelemben lehet érteni: arra viszont kiválóan alkalmas ez a kép, hogy esetleg a született gyermek egyes sajátos tulajdonságaira, jellemzőire utaljon (lásd alább). Nem kell tehát feltétlenül piros malacbőrt képzelnünk magunk elé – a mesei tanulság enélkül is elérhető. Elég csak abba belegondolni, hogy életünk során hányszor gondolunk valakire elítélően, megítélően vagy egyszerűen „csak” előítélettel, mert az illető nem olyan, amilyet elvárnánk. És hányszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy nem, vagy nem egészen fogadnak el minket egyszerűen csak azért, mert nem úgy viselkedünk, cselekszünk, ahogyan azt akár a legközelebbi környezetünk (család, hozzátartozói kör) elvárná.

 

A mese központi kérdése a generációkon átívelő lelki blokk megjelenése és oldása, megoldása, még közelebbről annak bemutatása, hogy a szülő problémája hogyan oldódik együtt a gyermekével, illetőleg hogyan jelenik meg (jelenhet meg) a megoldatlan lelki probléma a következő nemzedék életében. Észre kell ugyanis venni, hogy – bár a mese főiránya Pirosmalac élete alakulásának ismertetése – anya és lánya sorsa mégis összefonódik.

 

 

Néhány mondat után érezhető, hogy az anya szomorú és csüggedt állapotban van, amikor gyermekért fohászkodik. Egyedül van, nincs mellette társ – legalábbis a mese nem utal rá, hogy férje, párja lenne. Ez a mesei jelzés alapvetően a férfienergiák hiányára szokta a figyelmet irányítani, ehelyütt is így lesz … Az anya lelkivilágát alapvetően a bezárkózás, elzárkózás, elvonulás jellemzi – ebből, mintegy ennek következményeként fakad egyedülléte. A mese egészéből arra következtethetünk, hogy ennek a bezárkózásnak az lehet az oka, hogy az anyának saját magával kapcsolatban van problémája. Erősen feltehető, hogy az anya élete korábbi szakaszában (lánykorában vagy ifjúkorában, akár később is) önmaga értékelése kapcsán komoly válsághelyzetet élt át és ezt megoldani nem tudta: bezárkózott, elzárkózott, magára maradt. Nem véletlen, hogy a mese nem tesz említést az anya körül férfi jelenlétéről.

 

 

A történet szerint az anya elindul a lelki fejlődés útján, amit a mese azzal érzékeltet, hogy meghallgatásra talál a fohászkodása: megérkezik hozzá a gyermek. A gyermek születése így egyrészről az anya lelki fejlődésének bizonyítéka, de a további lelki fejlődés motorja is egyúttal. A feladat kívülről nem tűnik bonyolultnak, az életben azonban ez korántsem egyszerű: el kell fogadnia a gyermekét olyannak, amilyen. A saját maga elfogadásával kapcsolatos problémát talán nem tudta megoldani, ezt az akadályt ugyanakkor sikerrel veszi: szeretettel fogadja és elfogadja a gyermekét.

 

 

Nagyon lényeges azonban a gyermeknek az anyai érzelmi blokkhoz (önelfogadás, elvonulás, bezárkózás stb.), ehhez a „probléma-gyökhöz” való kapcsolódása. A mese ugyanis alapjában véve – mondhatni leginkább hangsúlyosan – az anyához leszületett gyermek problémájáról szól: ez pedig ugyanaz, mint amit az anya hosszú időn keresztül lassan érlelt (oldott) ki magából. A Pirosmalac álcája alá bújt leány ugyanúgy elfogadási, ezen felül a világtól való elzárkózási gonddal küzd, mint az anyja. Csak míg az anyja esetében ez mondjuk egy lelki elzárkózást eredményezett – egyedül, pár nélkül maradt – addig a lányánál ez a lelki teher erőteljesebben is jelentkezhet: akár a fizikai testen-testben is megjelenik, megjelenhet. A leány tehát ebben a megközelítésben „hozott” teherrel érkezik az életbe: a különbség annyi, hogy az ilyen típusú „öröklött” lelki lenyomatokkal az utódok nagyon sokszor intenzívebb formában és lényegesen hamarabb találkoznak, mint a szülők (távolabbi felmenők). Ez arra is rámutat, hogy ugyanaz az érzelmi-lelki blokk, akadály, teher az egymást követő generációkban eltérő életszakaszban bontakozhat ki (mutatkozhat meg), más-más testet is ölthet, ennek ellenére azonban lényegét tekintve ugyanarról van szó. Ezt nem mindig könnyű felismerni, bár az erre utaló jelek – külső szemlélő számára legalábbis – legtöbbször nyilvánvalónak tűnnek.

 

Van ennek a kapcsolatnak egy másik, ehelyütt általam csak megemlített, de nagyon fontos oldala is. Egy igen egyszerű példával élve előfordulhat, hogy míg a szülő esetében egy lassan formálódó, éveken keresztül alakuló lelki teher képe tárul elénk (aminek látni az alakulását esetleg életeseményeken keresztül), addig ez a „hozott” teher az utód, a gyermek esetében egyenesen kiindulási pont lehet. A gyermek ezzel érkezik – mint a kisleány malacbőrben. Ennek a ténynek elsősorban a probléma felismerése szempontjából lehet nagy jelentősége: a gyermeknél pl. a visszahúzódás, a bezárkózás-elvonulás okát nem szabad, nem is lehet „ésszerűen” keresni, éppen ellenkezőleg. Az érzelmi-lelki probléma okait sokszor a szülőt ért traumák okaitól függetlenítve kell megérteni. Másképpen fogalmazva: a szülőnél releváns kiváltó ok a gyermeknél adott esetben szóba sem jöhet, ennek ellenére a kialakult lelki blokk áthúzódása tényként megfigyelhető (a gyermek esetében tehát az ok – leegyszerűsítve – a szülőnél meg nem oldott probléma). Ez azonban kezelhető, amire a magyar népmese nagyon szépen utal is.

 

 

Az első ránézésre talán „butuskának” látszó Pirosmalac című mese nagyon sok mély mondanivalóval rendelkezik. A generációkon átívelő problémák (a pszichológia nyelvén szólva transzgenerációs lelki problémák) megoldásának nehéz feladatán túl számos tanulsággal is szolgálhat. Rámutat pl. arra, hogy milyen erő rejlik abban, ha a környezet elvárásai – vagy éppen a bennünk is élő, keményen dolgozó előítéletek – helyett a belső hangra, a megérzéseinkre, a szív és a lélek sugallataira hagyatkozunk. Ahogyan azt a fiú-legény tette a mesében. Pedig milyen gyakran befolyásolja az embereket döntéseik során az, hogy az életükről – érzéseikről, meggyőződéseik felől – a környezet miként vélekedik.

 

A Pirosmalacot választó legény példája ezzel szemben kitűnően igazolja, hogy a szív döntése belső ügy, méghozzá a legszentebb belső ügyek egyike. A mese egyenesen és határozottan arról szól, hogy környezetünk nem láthat bele abba a mélységbe, ahol a döntésnek meg kell születnie, ahonnan az elhatározás fakad, nem láthat bele abba a „lélek-magba”, ahonnan sokszor biztonságos döntésünk mögé is a kitartás erejét merítenünk kell. A kisleány csak titokban veti le a malacbőrt – ilyenkor önmagát mutatja és adja – de ezt az igazi arcot csak a „kiválasztott”, neki rendelt, hozzá való legény látja, láthatja meg. Más nem. Ha jobban belegondolunk, a mese pontosan azt akarja megmutatni, hogyan talál egymásra a környezet minden zavaró hatásától távol két emberi lélek, két olyan lélek, akik összeillenek.

vissza